Könnyed városi túra botanikus szemmel – MOL STEP séták

Leírás

A nagy folyó és a hegy találkozása különleges tájélmény Magyarországon. Esztergom-Visegrád vidéke mellett igazából csak Tokajnál és Budapesten élhetjük át ezt az élményt. Budapest azért is különleges, mert egy európai nagyváros szívében tapasztaljuk, ehhez fogható közel-távol nemigen akad. A Gellért-hegy azonban nem csak sziklát, meredélyt és szép kilátást, hanem élő természeti környezetet és történelmi emlékeket is kínál. Sétáinkon az élő természet megismerése kap hangsúlyt, hiszen az alig több, mint egy évszázados múltra visszatekintő parkosítás mellett – jóllehet kevésbé szembetűnő módon – őshonos botanikai érdekességek is várják a látogatót

Könnyed városi túra botanikus szemmel – MOL STEP séták

Kategória

Városi séta a tavasz jelei után a Gellért-hegy és a Tabán ösvényein kizárólag MOL alkalmazottak számára.

Találkozó: MOL Campus földszint, Hill oldali forgóajtók előtti téren, bent 16.00-kor, vagy a Rudas fürdő bejárata 16.30-kor

Maximum létszám: 25 (Sétajegyek árusítása a vásárlás sorrendje alapján történik) várólistára itt jelentkezhetsz: hello@budastep.com

Fontos!Vásárláskor, a vásárlási megjegyzésben kérlek, add meg a résztvevők neveit és MOL-os email címüket. Köszönjük!

Kattints egy "Szabad" időpontra a naptárban.

A kiválasztott időpont:

1.000 Ft

Még nem választottál időpontot.

Válassz időpontot naptárunkban.

További információk

Időtartam

2 óra

Találkozó hely

MOL Campus földszint, Hill oldali forgóajtók előtti téren, belül, Rudas fürdő bejárata