Ady stoplisban – Irodalmi futballséta a Fiumei úti temetőben – MOL STEP séták (zártkörű)

Leírás

Az „Ady stoplisban – Irodalmi futballséta a Fiumei úti temetőben” városi programunkon nagy íróink és költőink síremlékeihez látogatunk el, de most egy kicsit más szemmel nézünk rájuk. Nemcsak az lesz az érdekes, hogy ki szerette a focit, vagy ki melyik csapatnak szurkolt. Ennél sokkal izgalmasabb a történet. Annak eredünk nyomába, hogy miként szivárgott be a futball az újságokból és rádióközvetítésekből az irodalmi életbe, nagyjaink világába és gondolataiba.

A sétán Ady Endre, Jókai Mór, Krúdy Gyula, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Radnóti Miklós, Móricz Zsigmond, Babits Mihály, Szabó Lőrinc és József Attila sírjait érintjük, közben pedig szó lesz írói emlékekről, futballversekről, klubkötődésekről, sportújságírói világokról is.

Ha eddig Radnótira vagy József Attilára csak „szomorú költőként” gondoltál, most megmutatjuk, hogy a magyar irodalom ennél sokkal több árnyalatot tartogat. A Fiumei sírkertben olyan szálakat keresünk, amelyek egyszerre vezetnek a pálya szélére, a szerkesztőségekbe, a kávéházakba és a versek közé.

A foci ugyanis nemcsak 2 x 11 őrült ember labdakergetése. Sokkal több annál: nyelv, hangulat, rajongás, társas élmény, vita, emlék, városi kultúra – és bizony irodalom is. A labda már akkor is ott pattogott a magyar közélet és sajtó közelében, amikor a sport, a média és a városi élet még egészen másképp működött, mint ma.

Ha szereted az irodalmat, most új oldaláról nézhetsz rá. Ha szereted a focit, most új terepen követheted azt. Ha pedig mindkettőt szereted, akkor ezt a sétát különösen jó szívvel ajánljuk a figyelmedbe. 

Ady stoplisban – Irodalmi futballséta a Fiumei úti temetőben – MOL STEP séták (zártkörű)

Kategória

Különleges futballséta a Fiumei úti temetőben

Találkozó: Fiumei úti sírkert, Urunk Menybemenetele Templom előtt, Budapest, Fiumei út 16-18, 1086 16:45-kor.

Maximum létszám: 25 (Sétajegyek árusítása a vásárlás sorrendje alapján történik) várólistára itt jelentkezhetsz: hello@budastep.com

Fontos! Vásárláskor, a vásárlási megjegyzésben kérlek, add meg a résztvevők neveit és MOL-os email címüket. Köszönjük!

Kattints egy "Szabad" időpontra a naptárban.

A kiválasztott időpont:

1.000 Ft

Még nem választottál időpontot.

Válassz időpontot naptárunkban.

További információk

Időtartam

1.5 óra

Találkozó hely

Fiumei úti temető bejárata